mindig a panasz

annyi minden történik nap mint nap, s mi mégis azt mondjuk, hogy ááá nem történt semmi. annyi mindenért hálásak kellene legyünk, de mindig csak elégedetlenül nézünk vissza a tegnapra. annyi minden itt van a szemünk előtt, aminek örülnünk kellene, de mi mindig csak a rosszat látjuk meg, ami miatt panaszkodunk is rendesen. pedig a sok apró csoda körülölel bennünket. ott repdes a szemünk előtt, csak mi túl elfoglaltak vagyunk, hogy észrevegyük. pedig, ha kicsit nyitottabb szívvel sétálnánk a reggeli harmatban, akkor észrevennénk, a párját szólító kakukk dalát, az ölelkező faágat, az ég felé kapaszkodó növényeket, dolgos hangyacsaládokat, fiókáit nevelő fecskéket, és hűvös éjszakákon a meleget árasztó ölelő karokat.
néha mikor panaszra nyitjuk a szánk, gondoljunk bele, mekkora kincseket őrzünk, mekkora értékeket adott az élet a kezünkbe: egészségesek vagyunk, szerető családunk van, tető a fejünk fölött, meleget árasztó kandalló, ételt hűsítő hűtő, fehér kenyér, barátok. látjuk a világot, halljuk a hangokat, érezzük talpunk alatt a zöld füvet. mi, akik mindezeket magunkénak tudhatjuk panaszkodunk, s azok akiktől valamelyiket megvonta a sors, boldogan tekintenek a holnapba. tanulhatnánk tőlük élni egy picit...