szilveszteri valami:)

http://www.youtube.com/watch?v=di-WCPuHRtc&feature=related

egy kis hangulat, Karácsony tájékán, az ünnepi készülődés negyedik gyertyagyújtása alkalmából....

http://www.youtube.com/watch?v=9ULYZVz-5H4

egy kedves ismerősöm mutatta meg nekem ezt az igen tetszetős nótát:) s miután meghallgattam, vagy százszor, úgy döntöttem, megosztom veletek is... remélem tetszik:) így a havas estéken feldobja a szürkeséget, az tuti... hallgassátok csak

novembert írunk

annyi minden kavarog mostanában bennem. lehet a sok semmittevés, lehet a sok szabadidő, de lehet, hogy az a tehetetlenség, amiben most vagyok... de lehet, hogy egyszerűen ismét a szívem a hibás... annyira igyekszem mindig erősnek lenni, kitartónak és segítőkésznek, és... csak az a helyzet, hogy az én erőforrásaim is végesek... kell valami ami feltölt, ami feltétel nélkül boldoggá tesz. s azt hiszem ezzel mindenki így van.
annyi minden történt mostanában körülöttem, s én csak állok s tehetetlen vagyok. sajnos ezek olyan dolgok, amiken nem lehet segíteni. az élet rendje ez, ellene semmit nem tehetünk, a születés magával hozza, s még sok minden mást is, de ez biztos elkerülhetetlen, csak nehéz elfogadni.
holnap november elseje... sokan Halloweent ünnepelnek, de mi, itt ebben a csendben, ebben az apró hegyek közt megbújó faluban a Halottak napját üljük. nem tudom eddig odafigyeltetek-e erre, de november elsejére mintha a természet is tisztelegne az eltávozottak előtt. addig szebbnél-szebb színekben pompázik, aztán november elsejére a legtöbb fa lerázza díszes ruháját, és egyszerűen, szürkén tiszteleg. itt nálunk legalábbis ez történt. ahogy kinézek a falu fölött őrködő dombon nyugvó temetőre, a fák már nem díszítik, hanem csupasz ágakkal adóznak a csendnek, az öröklétnek. mintha ők is tudnák, hogy semmi se örök, se a pompa, se a dísz. minden mulandó. ha máskor el is feledjük ezt a megváltoztathatatlan tényt, ilyenkor mindig tudatosodik bennük, hogy valami hiányzik az éltünkből, ami megvolt, de visszavonhatatlanul megszűnt dobogni. a fák levetik díszes ruhájukat, míg a temetők felöltik azt. díszbe öltöznek egy napra, hogy lámpások legyenek az emlékezés gyakran homályos ösvényén. több szál pislákoló gyertyafény eleveníti meg a sírhalom alatt nyugvókat. egy nap, mikor ismét találkozik az élő a holttal. egy nap, mikor minden emléknél elevenebben ragyog fel előttünk az a hajlott hát, az a remegő kéz, az a simogató hang, az a szerető szív. amikor az emlékek mellé odalép a lelkiismeret, a hiány és a család.
ünnepnek nevezzük, ami a maga nemében a legszebb és ugyanakkor a legszomorúbb ünnep a naptárban. a legszebb, mert régen elfeledett képek lépnek elő, hogy sebet simogassanak, és a legszomorúbb, mert ezek sose fognak már megismétlődni. csak a szavak meg a történetek őrzik, ott benn őket.
holnap este ismét velünk lesznek, fájdalmasan gyönyörű lesz a temető, és minden síron pislákol egy már nem világító lélek. minden sírt körül áll egy család, egy férj, egy árván maradt gyerek, egy csodálkozó unoka, s emlékezik, ahogy a gyertya beleég a fekete földbe, oda, ahol a test nyugodtan piheni az evilág fájdalmait.
mindenki menjen ki a temetőbe, és egy szál gyertyát gyújtson meg szeretteiért, azokért, akik igyekeztek szebbé tenni a mi mindennapjainkat. s ha olyan sírt lát, amit már senki nem látogat, arra se sajnáljon egy kis fényt gyújtani. mert lehet, hogy nem ismeri, de az is embert takar, aki küzdött a mindennapokkal... s mégis egyedül maradt....

kicsit ősz

olyan szép kezd lenni a természet, gondoltam elmegyek, s kicsit kattogtatok a gépemmel, de sajnos az elemeim végleg feladták a harcot, ennyit sikerült készíteni, a többi sajnos használhatatlan:(

ősz

http://www.youtube.com/watch#!v=zDxwH8tVuGE&feature=related

ezzel a dallal kívánok minden olvasónak kandallódorombolós szép őszi estéket...

"nem szeretnék sokat, csupán annyit, hogy TE boldog legyél, s azzal boldoggá teszel engem is..."

mosolyanjó

mikor az ember valakit fontosnak érez, azt nagyon tudja hiányolni, főleg olyan napok után, amit egymás után sok mosolygással, szeretettel töltöttek el. valljuk be, mindannyian voltunk már úgy, hogy egy hétvége után azt éreztük, hogy olyan üres lett minden, mintha valami hiányozna, egy szó, egy ölelés, egy mosoly, egy bármi, ami azt a hétvégét olyanná tette, hogy nehéz lenne megismételni. s ilyenkor nem kell világmegváltó dolgokra gondolni. egy kellemes társaság, egy séta a kivilágított városban, egy szélfútt vasárnapon jóleső semmittevés. néha ennyi is elég ahhoz, hogy mindez hiányozzon. mi kell, hogy mindez megtörténjen? semmi nagy, mindenkinek más recept válik be. nekem személy szerint sok szeretet, jókedv kell. a többi majd kialakul magától. persze egyedül ezt nehéz megvalósítani, mindenképp kell minden receptben lennie egy Ő, ŐK-nek, ami nem feltétlen a nagy Ő, hanem az az Ő, akinek egyszerű jelenléte már emel a hangulat szintjén. mindenkinek van egy ilyen Ő-je, csak sokan nem veszik észre, sokan fontosabbnak tartanak látszatbeli dolgokat, mint azokat, amik lélekből, szívből jönnek, s előre teszik az anyagit a lelki helyett. ilyenkor ritkán születnek ilyen hétvégék, amik maradandó emlékként rögzülnek "agyunk tekervényes csőrendszerében". kívánom, hogy mindenki megtalálja azt, aki maradandóan mosolyt képes varázsolni az arcokra. járjon mindenki nyitott szívvel, mert a szem ritkán fedezi fel az ilyen Ő-ket. legyen mindenkinek színes színpompában színeződő ősze, ahol nemcsak a természet, hanem a mindennapok is színesebbnél színesebb mosolyok kíséretében telnek el. ha már eljön a hideg, legalább egy meleg mosollyal varázsoljunk kellemes légkört a fagyos lelkekbe. MOSOLYOGJUNK, és hallgassunk jó zenét, mint például amilyent a Fűszál játszik.

23 éves csodálatosságom...

23 éves csodálatosságom: nem ezt, nem azt, hanem munkát akar...

mindenkinek, aki szeret...

mikor az ember egyedül van, s valakit megismer, és az az ellenkező nem táborát gazdagítja, akarat ellenére felméri, hogy menyire tetszik neki, mennyire az esete, mekkorát dobban a szíve, mikor először meghallja a hangját, mekkora lélegzet elég ahhoz, hogy megszólaljon, s mennyire izzad a tenyere, miközben bemutatkozáshoz nyújtja jobb kezét. igen, beleszagol a levegőbe, mikor az illető elmegy mellette, megvizsgálja tetőtől talpig, nem a szemébe néz mélyen, mert ahhoz nincs bátorsága. egyszerűen megvizsgálja, hogy megfelel-e az önmagában felállított lista követelményeinek. így indul az ismerkedés, ez az első lépcsőfok, ahogy az elemzők mondanák. igenám, csak... ez sose ilyen egyszerű. és most nem erről szeretnék itt értekezni, hanem arról, amikor már ezen régen túl vagyunk, mikor már a lelkünket ünneplőbe öltözteti az Ő jelenléte. arról, mikor már túl vagyunk az első kézfogáson, az első ölelésen, az első száj-a-szájon. arról, mikor mellé fekszel le este, s reggel az ő arcát látod meg először, s éjszaka, ha azt érzed, hogy fázol, s egyedül vagy, odabújva hozzá, meghallod a csillagok ragyogását. erről szeretnék írni.
mikor az ember megszeret valakit, minden más lesz. de mi az, hogy szeretni? annyi sablon van használatban, én most megpróbálom megfogalmazni, hogy nekem mit jelent az, hogy SZERETLEK, mit takar, mikor kimondom. lehet fura lesz, amit most leírok ezzel kapcsolatosan, de nekem ezt jelenti: két őszhajú, életük nagy részét már megismert ember, kéz a kézben sétája, a délutáni ködös napsütésben; egy hangos vízesés, csendes csobogása; egy hosszú csend, melyben két szempár könnyesen mosolyog; egy doromboló macska puha melege; a hideg éjszakában, egy csendes sóhaj; egy ismeretlen dallam harmóniája; de legfőképp két árnyék egymásba fonódása, a déli harangszó énekére.
számomra ennyi mindent jelent ez a szó, és ebben benne van minden, amit érzek, ha ezt mondom. s mikor a jövőmre gondolok, nem látok mást, mint egy ház tornácán üldögélő ősz hajú házaspárt, akiknek lábainál unokák üldögélnek, s arcukon ott az a mosoly, ami még nem tud hazudni. nem tudom, milyen másnál a szerelem, mit érez, mikor szeret, s meddig érzi azt, én csak azt tudom, hogy még most is repkedő pillangókkal a hasamban várom a csütörtök estét, és összeszorított fogakkal zárom vissza a kaput péntek reggel, annak ellenére, hogy pár óra múlva ismét pillangó invázió támadja meg a gyomrom.
azt mondja mindenki, hogy az ember csak egyszer tud igazán szeretni, a többi már csak annak az utánzata. azt hittem, hogy ez tényleg így van, s bebizonyosodni is látszott ez a feltevés, de most... most megdőlt. vagy pedig az nem volt az igazán szeretem alkalom. azt viszont tudom, hogy nem szeretném elrontani ezt a kellemes meleget, ezt a pezsdítő áramlást, ezt a...
s végül már csak annyit szeretnék mondani, azoknak akik szeretnek, hogy szívből tegyék, s őszintén, ne engedjék, hogy a pillangók kihaljanak a hasból, mert az nem sok jót sejtet. becsüljék meg azt, akinek a kezét fogják, s ha azt a hangot hallják, hogy erősebben, akkor szorítsák jobban, de ha mást súg az a hang, akkor le kell ülni gondolkozni, nem jó erőltetni semmit, mert négy emberi élet mehet tönkre... én azt hallom, hogy erősebben, s reménykedem, hogy a kéz tulajdonosa is ezeket hallja. mert hiába villámlik mennydörög, ez tényleg szerelem!!!!

szerintem megéri

http://www.facebook.com/home.php?#!/event.php?eid=145528292144795&ref=nf
ez egy szakmai tábor, és akit érdekel a mozgásművészet, annak ott a helye. jelentkezzetek, még a tábor várja a lakókat. szóval ne késlekedjetek, ingyenes, tehát még sörre is jut pénz. :o) s egyetem kezdete előtt jól jön egy kis belerázódás:) aki teheti, hirdesse, terjessze a hírt. elsőévesek is jelentkezzenek. az képek a tábor helyszínen készültek, a táj festői, tehát...tényleg ne hagyjátok ki.

mese nagyoknak...

once upon a time, kezdené az angol, hol volt, hol nem volt, írná egy magyar, s hó vót, hó nem vót, írná egy székely. ez nem így kezdődik, itt nincs hol volt, hol nem volt, itt minden van. tulajdonképpen a mai világ problémáiról szeretnék pár szót szólni, arról, ami engem nem hagy nyugodni. mostanában elég sokat buszozom, s látok ezt-azt. főleg sok szemetet az út mellett. egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a főút mellé, hol nincs település, hogy kerül szeméthegy, mikor szinte minden faluban jár már szemetes autó, ami összeszedi a felesleges hulladékot, hogy NE KELLJEN azzal tarkítani a természetet, s ennek ellenére mégis... nem kell akkor sírni, hogy a víz mindent elvitt, nem termett semmi a mezőn, nagy a drágaság. míg nem tudunk vigyázni a környezetünkre, addig a természet visszavág. s jól teszi. a szemetet nem az erdő közt kell tárolni, hanem szemetes kukában, s egy meghatározott szemétgyűjtő helyre szállítani(nem egy általunk kinevezett szemétgyűjtőre gondolok, pl. a kénosi tető). nem tudom, hogy ilyenkor hol vannak a természetvédők, erre hivatott felügyelők, akik ezt büntetik, felügyelik, vagy tesznek ellene.
a másik dolog, ami határozottan zavar, az az egyes buszokon kötelezően hallgatni kell zene. mikor 27 km-en keresztül Notár Maryt, Románcok, s társaikat kell hallgassak, hát köszönöm szépen. nem tudom, hogy ha van rádió, miért nem mehet az, legalább"általános"zene megy, s nem ilyen szemét. annyit hallottam, hogy hull a diófa lapi, hogy éreztem Patakfalán leszállok, s gyalog megyek tovább. elég szomorú, hogy ide kerültünk... meg kellene válogatni a buszon hallgatandó zene listáját...
s még valami, ami busszos story. nekem semmi bajom az öregekkel, tisztelem őket, felnézek rájuk, DE. mikor jön egy vénasszony, aki elkési a buszt, s várni kell rá, s mikor felül, a már teli buszra, s helyet is kap, mert adnak neki, egész úton a fiatalok pofátlanságát ossza, hogy nem tanulták meg, hogy át kell adni a helyet, s otthonról csak viszik el a pénzt, s nem tanulnak, s pofátlanok... na azért... mit tud a mai fiatalokról? nemsokat. és a mai fiatal is úgy fizetett a jegyért mint ő, s még nyugdíjas jegye sincs, nem köteles felállni a székéről. egy ismerősnek én is felállok, szívesen, de egy ezeridegennek, aki a fiatalokat ossza, s szidja, annak soha. azért az öregek is magukba kellene nézzenek, mert a mai fiatalok se rosszabbak, mint ők voltak, csak szabadelvűbbek... ők titokban tették, mit tettek, ők meg bátrabbak, s ez a világ rendje.
na, kipanaszkodtam magam, de nagyon, s ha még valakitől meghallom, hogy nincs meg az államvizsgám, azért nem mentem vissza mesterizni, az orrát a diplomámba fogom dörgölni, hogy legyen immár megnyugodva...

hazajöttünk... mennyünk vissza...

mint írtam volt, egy hosszú hétvégére készültünk, ketten. mostmeg már itthon is vagyunk. milyen gyorsan telik az idő, ha az ember azzal van, akit szeret. péntek reggel már ott ébredtünk. régen voltam odafenn, s olyan érdekes volt, mindenki azt kérdezte: málnászni jöttünk? hát nem, mondtam én. aztán rájöttek, hogy nem a málnászás az elsődleges célunk, bár azt se hagytuk ki. már pénteken meghódítottuk a málnavészt, este egy jó beszélgetős sörözés után, nyugovóra hajtottuk a fejünk. jót tett az a friss levegő, aludtam, mint a bunda. másnap túrázás volt terítéken, Kossuth szikla, majd délutáni pihenés, majd esti séta, találtunk egy olyan házat, ami mindkettőnknek bejött... ismét megbizonyosodtam arról, hogy jó embernek fogom a kezét. az apró kis csodák halmaza... aztán a poén: éjjel egyig szalmakrumpli sütéses borozgatás. olyan gyorsan suhant az idő. vasárnap ismét irány a málnavész, két vödör málna lett az eredménye. ügyik vagyunk... bömböjj:o) aztán még egy film belefért az estébe, s indultunk haza. olyan rövidnek tűnt ez a három nap... ami biztos ISMÉTLÉSE KÖTELEZŐ.
nem kell tengerpart és vízibicikli, hogy jól érezzük magunkat: csak Ő és ÉN!!! köszönöm...

once upon a time

lassan egy éve már annak, hogy ez a bejegyzés megszületett: http://saccikae.blogspot.com/2009/08/ill-at.html azóta elrepült egy év, s az akkor megfogalmazott sorok, ma is érvényesek, sőt... sokminden történt azóta az este óta, lejártak az egyetemi évek, lejárt a tél, tavasz, ősz. most ismét nyár van, s épp egy hosszú hétvége áll előttünk. igen előttünk és nem előttem. ezt jó így leírni, de talán ennél is jobb érezni. nem akarok csöpögős mondatokba vegyülni, egyszerűen boldog vagyok, s mert az öröm osztódás útján terjed, s a bánat osztódás útján fogy, én megosztottam, hogy terjedjen. szép nyarat mindenkinek, és kellemes nyaralást!!!

lassan eljön az a pillanat, mikor megszökünk a világ szeme elől, s csak ketten leszünk, egymásnak, hogy reggel az első napsugár ébresszen, édes csókkal fűszerezve, s este a hold takarjon majd be, forró öleléssel kiegészítve. vagyis te én leszek, én meg te. egyek leszünk, távol a motorok zúgásától és a gyárak hangos robajától.