... egyszerűen nem értem mi van ma a városban, mi a fene van az emberekkel. átlagos napnak indult a mai is, egészen addig, amíg ki nem jöttem a kapun. az, hogy mindenki ráparkol a járdára, s én kénytelen vagyok az úton kerülgetni a kényelmes autósokat, már nem kellene zavarjon, hiszen mindennapi dolog. a rendőrség nem azért van, hogy az ilyeneket büntesse, van könyvük, drága autójuk, nem törődik velük a kutya sem... nem is ez ami felmérgesített, meglepett. a délutáni napsütésben sétálok munkába,hallom valaki éktelenül nyomja a dudát, egyszer megy el mellettem egy középkorú biciklis férfi, aki káromkodik a háta mögött dudáló Volkswagen autó sofőrjének, obszcén dolgokat mutogat, ordibál az autó után, mire az jelez, az átjáró közepén félrehúz, megáll, s kiszáll belőle egy hatalmas szekrény, mire a bringás utol érte az autót, már le is volt szállítva a bicikliről, szó szót követett, mire a sértegető biciklis kapott kettőt, de nagyot, direkt egyenesbe, az arcába, még pár anyázás, és társai, de erre már inkább nem akar szerintem figyelni az autós, inkább gázra lép, s tovább hajt, bámészkodó tömeg, senki nem szól semmit, a biciklis még pár illedelmes szót ordibál, de már nincs kinek. és ezt a tömeg szó nélkül végig nézte. jó, én is, de aki ismer, tudja nem vagyok se kigyúrt, se erős, se pedig olyan, aki egy hatalmas szekrénnyel szembe merjen szállni, s főleg nemigazán tudtam az előzményeket. amikor mellettem ment a biciklis, tény, hogy az út közepén kerekezett, de lehet azért, mert egyik kezét a gondolatai kifejezésére használta, aktívan mutogatva, a szájából elhangzó szavakat. lehet, hogy ittas is volt, vagy az indulatok miatt volt ennyire állapotba... nem tudom, de szerintem holnap két monoklival gazdagabban ébred... azt megtanultam, inkább járok továbbra is gyalog, minthogy valaki rám dudáljon, elszakadjon bennem a cérna, s bogozás képen, két jobbegyenest kapjak...
elhagytam a tett színhelyét, mentem számlát fizetni. két kasszás foglalt, egy meg valamivel elfoglalt, vártam, hogy mondja, hogy miben segíthet, várok--- várok... bejön egy magas férfi, nem felemás cipőben, de egyenesen megy a kasszához, hogy ő számlát akar fizetni, nem baj, ha én is oda várok, ő elsőbbségnek örvend, lehet a szemüvege miatt, nem tudom, míg elintéződik az ügye, jön egy másik hölgy, s az is befurakodik elém, na akkor szakadozni kezdett a cérna, s mondom, hogy bocsánat én, is ide várok, erre a válasz, nem baj, nincs semmi probléma... eszméletlen gondoltam, szerencse a kasszás látta, hogy mindenki előtt ott voltam, s engem szólított, na, legalább benne volt emberség. ezek után még várt rám a bank... azt már nem is kell részletezzem gondolom, hogy itt se a kellemes fogadtatás ragadott meg... kijöttem, és nem tudtam, hogy ordítsak-e dühömben, vagy sírjak... kegyetlen egy délután, s még csak most kezdődött. mi vár vajon még rám, így október 23-án? én is meg kell vívjam az én kis forradalmamat? vagy a világ, az emberek is forrongnak, azért ez a káosz, ez az embertelenség, ami uralkodik a mindennapok felett? a választ nem tudom, viszont a konzekvenciákat levonogatom... mindenkinek kívánok ilyen incidensektől mentes őszi délutánokat...
